Adj utat!

Űrnyi lyuk, féktelen sötétség hona

tenyérnyi remény felfalt szülőanyja,

vágtázó félelmek szűkös otthona,

elszakadt csend nyomorban ülő hangja,

e hely; s én a központjában lebegek,

látom terveim homályos ablakát

amint kúszik tovább, mint a fellegek,

mikor a vihar borzolja alakját.

Párás szemeken át érkezik a düh,

csatasorba állítva a vég-erőt,

mely ordító szenvedéllyel, hévvel küzd,

hogy világon maradjon e lét-erőd.

        Kinyílt előttem a jövő ablaka

        belépek végre, ez a fény szakasza.

2009. január 27.